kiss me hard before you go.
nem gondoltam volna, h
valaha még érezni fogom azt a boldogságot, amit eddig az előtt. boldog vagyok
és a szám is mosolyog, az elmémmel együtt, de a lelkem belül még mindig ordít
és más irányba rohanna. nehéz féken tartani magam, miközben tudom, h mi az, ami
valójában teljessé tenne. de tudván tudni, h sosem leszek már egész, csak egy egy elveszett puzzle darab, ami sosem kerül már elő, elviselhetetlen. de reményem soha nem halványul el és mindennap felcsendül bennem,
h várakozásom nem lesz hiábavaló. s várom az újat. a jót. a feltétel nélküli, igaz és megkérdőjelezhetetlen, nem csupán
vágyakozás alapú, teljes szerelmet (?). egy újabb esély. hálásnak kéne lennem? az vagyok.
lehet megérdemeltem minden rosszat, de azt nem, h ne maradjon semmim. semmim az
ég világon. odabent. legbelül. de most még is virágzik velem a táj. hiába tekintve ki csak a fák lehulló leveleit látom heverni a talajon. s miközben lágyan esnek lefelé, a gravitációnak súlyával, lelkem ugyan ilyen tempóban vesztette el minden egyes érzését, mit egy esztendő addig okozott. egyre több a levél, s szívemen is a takaró, mely beborítja sérelmeim tömkelegét. elmúlás. s nincs más, csak az a Kedves, aki még napjaim legrosszabb pillanatát is képes olyan napsütéssel beragyogtatni, mit előtte olyan rég kaptam már, h magam sem emlékszem rá. s szívem újra mosolyog... ♥